Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozatunk új évadában hónapról hónapra Erdély magyar szórványközösségeit és nyelvszigeteit mutatjuk be.
A rendezvénysorozat fővédnöke: Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Szakmai partnerünk Pozsony Ferenc néprajzkutató (Kolozsvár), a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A sorozat harmadik estjén Nagybányát és vidékét látjuk vendégül.
18.00: „A bányászattól a Festőiskoláig” – Nagybánya és környéke múltja és jelene képekben és tárgyakban. Válogatás a régi Festőiskola és kortárs nagybányai művészek alkotásaiból, képeslapok, helytörténeti emlékek, bányavirágok, a Bányavidék hagyományos viseletei.
Köszöntőt mond: Szaniszló József, a Teleki Társaság alelnöke
A kiállítást megnyitja: Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője
Közreműködik: a nagybányai Teleki Magyar Ház kórusa (karnagy: Fülöp Gábor).
18.45: „Zenés-táncos utazás térben és időben”
Nagybánya és környéke népzenéje, a domokosi „Évázás” népszokása és a nagybányai Táncház előadása.
Közreműködnek:
Gesztenyefa Zenekar (zenekarvezető: Balogh Ferenc),
Berena Zenekar (zenekarvezető: Markó Botond),
nagybányai és koltói fiatalok
Az est végén kóstoló jellegzetes Nagybánya-környéki csemegékből, a sültgesztenyétől a szilvapálinkáig!
Kérjük, adományával támogassa a rendezvényt! Ajánlott összeg: 500 Ft
Tekintse meg riportfilmünket Nagybányáról és környékéről
***
Az est szórólapja ide kattintva letölthető!
„…Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet…”
Reményik Sándor
„A Teleki Magyar Ház a Nagybánya-központú bányavidéki szórvány egyetlen civil kulturális intézménye: az itt élő magyarok, idősebbek, fiatalok és gyermekek számára kínál programokat és lehetőséget az egymással, kulturális értékeinkkel és hagyományainkkal való találkozásra. A nagybányai magyarság húsz évvel ezelőtt még több mint huszonhatezer lelket számlált, az aranyáról, ezüstjéről, kincset érő hegyeiről, kék egéről és Festőiskolájáról híres, akkor még száznyolcvanezres nagyvárosban. Ma körülbelül tizennégyezer magyar él ugyanitt, miközben az összlakosság is százhúszezer főre apadt. Nagyon sok a vegyes házasság, a fiatalok meghatározó hányada nem anyanyelvén folytatja tanulmányait, nem anyanyelvi közegben tanul és nő fel. A környéket – a néhány magyar szigettelepülést (Koltót, Hosszúmezőt, Domokost, Erzsébetbányát) is beszámítva – nagyjából hasonló állapotok jellemzik. Erzsébetbányát negyven évvel ezelőtt még kifejezetten magyar településként írja le Beke György „Boltívek teherbírása” c. riportkötete, ahol még a román nemzetiségűek is beszélték a magyar nyelvet. Ma ugyanitt már csak iskolán kívül, fakultatív tantárgyként tanulják anyanyelvüket fiataljaink, sokan közülük egyáltalán nem beszélnek magyarul. Koltón, ezen a másik ikonikus magyar településen, Petőfi és Júlia mézesheteinek színhelyén, Pila Anikó (koltói cigánylány, kiért a költő egy ízben fellobbant) román tudatú utódai, a roma közösség terjeszkedik erőteljesen. Élő magyar néphagyományról, élő népművészetről vidékünkön szinte egyáltalán nem beszélhetünk. A magyar kultúrát és hagyományokat egyesületeink, a közművelődés lelkes napszámosai, gyermekzsivajtól hangos Magyar Házunk, közösségi otthonaink éltetik, ápolják, vigyázzák, dacos erdélyi költőnk, Reményik idézett verssorainak szellemében.”
