Civil Akadémia: Sok, kevés, elég (Ókovács Szilveszter és Kiszelly Zoltán)

Civil Akadémia: Sok, kevés, elég (Ókovács Szilveszter és Kiszelly Zoltán)

Tizenkét év irányítás. Egyhuzamban. Egyszer azt találta mondani - már a „rendszerváltozás” utáni években - Petrovics Emil, az Operaház főigazgatója, hogy intézményt vezetni végső soron nem lehet demokratikusan. Volt is belőle felzúdulás, pedig pusztán csak annyi történt, hogy kimondta, az elképzelésekről a döntést mindig a vezető hozza meg. A választás lehet demokratikus, a döntés felhatalmazás alapján személyes. És ezt elmondhatjuk hazánk irányítóiról és a képviselőink személyéről is. Ennyit a fékek és ellensúlyok követelőinek. Négyévente, illetve a népszavazásokon és a nemzeti konzultációk alkalmával nekünk is megadatott, hogy közvetlenül döntsünk egy-egy kérdésről és élhessünk demokrácia adta jogainkkal. Hogy ez a felhatalmazás hova vezetett, hogy sokan voltunk-e és elegen, erről beszélgetünk meghívottjainkkal. Műsorvezető – Szabó Anett. Vendég – Ókovács Szilveszter, az Állami Operaház főigazgatója és Kiszelly Zoltán politológus. Művész – Kőrösi Csaba színművész.