Civil Akadémia: Mítosz és valóság Galéria megnyitása

Civil Akadémia: Mítosz és valóság

Civil Akadémia: Mítosz és valóság

A pozsonyi csata a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb győzelme volt, őseink sikeréhez nagyban hozzájárult a reflexíj és nomád harcmodor, amely taktikáról az ellenfeleink mit sem tudtak a X. században. Így következhetett be, hogy bár a németek túlerőben voltak, mégis megsemmisítő vereséget szenvedtek a törzsszövetség erőitől. Ez a világraszóló esemény azonban nem érte el az ingerküszöbét a régi és mai megmondó történészeknek, hiszen csak egy lábjegyzet, egy évszám a történelemkönyvekben. Arra azonban nem voltak restek, hogy két vesztes csatánkat sulykolják, a 933-as merseburgi és a 955-ös augsburgi ütközet emlékezete örökre beleivódjon a nemzedékekbe. Nem csoda, ha mi magyarok borúsan látjuk múltunkat, hiszen kiemelkedő történelmi eseményeinkről alig van tudomásunk. A Magyarságkutató Intézet Pozsonyi csata című filmjének sikerét tekintve úgy érezhetjük, véget ért a hamisság kora, eljött a hősök ideje. Hiszen ha körülnézünk, tudjuk, hogy minden nemzet őrzi és ápolja a mítoszait. Vendégek: Köő Artúr történész, Magyarságkutató Intézet és Baltavári Tamás rajzfilmrendező, történelemtanár. Műsorvezető: Szabó Anett médiaszakember.