Civil Akadémia: Harcos jogász időkapszulában (Élő)

Civil Akadémia: Harcos jogász időkapszulában (Élő)

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében. A CÖF-CÖKA megnyitja a Polgárok Háza kapuit a szellemi honvédők előtt a 2020-21-es évadban is. Nincs olyan szellemi honvédő e hazában, aki ne ismerné Bencze Izabella nevét. De ismerik Őt a másik oldalon is. Azt a jogászt, aki a rendszerváltozás küszöbén a szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Gyakran hatalmas vitákat vállalt és győzött. És azt a közéleti szerepet vállalt jogászt is ismerjük, aki a rablóprivatizáció ellen emelte fel a szavát, és ezzel végérvényesen magára haragította a bal- és liberális oldalt. Ebből is tudhatjuk, hogy ezt a csatát is megnyerte. Történelemkönyvet tart kezében az olvasó, ha fellapozza az Időkapszulák c. tanulmánykötetet. A kötet témái kirajzolják azt a rabló kort, amiben az elmúlt évszázadunk javarészt eltelt. A szocialista állami tulajdon elrablása, a már említett szovjet csapatkivonás gazdasági vonatkozásai, a nemzeti vagyon privatizációja, a Sukoró-ügyként elhíresült manipuláció háttere, a II. világháború után hazánkat terhelő jóvátételi, kártérítési kötelezettségek útja, a leégett atyhai székely templom újjáépítése, egy Zrínyi Miklósról szóló filmterv, és Erkel eredeti Himnuszáért folyó küzdelméről is olvashatnak a kötetben. Bencze Izabella az este folyamán dedikálja is a könyvét. Aktuális civilitika: Dr. Csizmadia László – CÖF-CÖKA elnök Vendég: Bencze Izabella – jogász, a CÖF szóvivője Meghívott előadó: Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész Háziasszony: Szabó Anett médiaszakember