Civil Akadémia: Az örökség kötelez

Civil Akadémia: Az örökség kötelez

Vendégek: Sótonyi Péter elnök, Professzorok Batthyány Köre és Kondor Katalin újságíró, közgazdász, a Magyar Rádió korábbi elnöke. A Professzorok Batthyány Köre 1995. június 3-án jött létre azzal a céllal, hogy a polgári értékrendet magukénak valló és azért tenni is akaró egyetemi tanárok közös munkájának keretet biztosítson. Járuljon hozzá, hogy megoldásokat keressen a nemzet szellemi energiáinak hasznosításához, és ezzel előmozdítsa a nemzet erkölcsi és gazdasági emelkedését. Batthyány Lajos életútja kötelezi a Kört erre. Hol tart ma a vállalt munka? Látszanak-e már eredmények? Ismerhetők-e a hosszú távú elképzelések? A polgárok csak ámulnak az ELTE jogi karának tanára különös, felbőszült megnyilvánulásán, aki nyíltan a jogállami keretek felfüggesztését helyezi kilátásba és ezzel kampányol! Mit kampányol? Egyenesen fenyegetőzik! Még az Alaptörvényt is hatályon kívül helyezné a baloldal! Ez annyira cinikus és felháborító! Mit szólna ehhez a törvénytelenséghez Batthyány Lajos és a forradalmaink örökösei? Hogy a baloldal szellemi örökösei mit, azt időről időre látjuk! Nem kérünk belőle! Műsorvezető: Szabó Anett médiaszakember.