Civil Akadémia: A pogány hedonistákról Galéria megnyitása

Civil Akadémia: A pogány hedonistákról

Civil Akadémia: A pogány hedonistákról

A világ, és ez jószerivel szó szerint értendő, elnyugatosodott. A nagy kultúrával rendelkező országok keleten ugyan kritikával illetik a nyugatias modernitást, de ma már ők is úgy élnek, mint a nyugati társaik. Ez alól talán csak az iszlám a kivétel, bár van itt egy kis bökkenő, egy kis ellentmondás, amit fel kellene tudnunk oldani. 2015-től kezdve az iszlám végképp meg akarja szállni Európát és teszi ezt úgy, hogy elutasítja a fehér ember civilizációs gyökereit, vallását – ami még megmaradt belőle -, de elutasítja a progresszív baloldal gender- ideológiáját is. Haszonélvezője a szociális hálónak – megjegyzem ez is a kereszténység alapértékéből származik – hálából terrorcselekedetekkel fizet a befogadójának. Tusványoson tavaly a miniszterelnök azt mondta, hogy pogány hedonista lett a nyugati civilizáció. Bár az állítás megsemmisítő, mégis van benne egy kis reménysugár. Mégpedig az,hogy mindaz, amit a nyugat és vele együtt az ateista világ tagad, azt a Teremtő és a teremtettség megtagadásával teszi. Magyarán ahhoz méri önmagát, mert nincs és nem is lehet alternatív mondanivalója az emberről, a világról, minthogy ahhoz mérje magát. A beszélgetést innen folytatjuk Békés Márton történész, politológus főszerkesztővel. Házigazda – Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke. Moderátor – Szabó Anett médiaszakember. Vendég – Békés Márton történész, politológus, a Kommentár folyóirat főszerkesztője.