Összekötnek minket az értékeink

Összekötnek minket az értékeink

Összekötnek minket az értékeink

A tíz éve megalakult polgári körök jelentőségét, az értékek melletti kiállás és az összefogás szükségességét emelték ki a Polgárok Háza csütörtöki évadnyitó rendezvényén, ahol beszédet mondott Kubatov Gábor, László Tamás, Hende Csaba és Balog Zoltán. Az esten emellett bemutatták a Kárpát-medencei magyar népművészet című albumot is, amely a Polgárok Háza  azonos elnevezésű rendezvénysorozatának első három évét foglalja össze.

A Monarchia Szimfonikus Zenekar játékát követően Kubatov Gábor köszöntötte az egybegyűlteket. A Polgárok Háza igazgatója beszédében hangsúlyozta,1989-ben beköszöntött a rend, a törvény és a lehetőségek kora, és eltűnt a diktatúra, ami „zsebében elvitte a rettegést és a félelmet”. Csak egyetlen dolgot nem hozott vissza varázsütésre, ez a polgári, civil világ – hívta fel a figyelmet, példaként említve a népdalköröket, a kertbarátok körét, vagy az egykor népszerű olvasóköröket is. A politikus Kodály Zoltán szavait idézve kijelentette: Európa nem arra kíváncsi, hogy hogyan utánozzuk őket, hanem arra, hogy mit adunk magunkból.

 

Mint mondta, a sikerhez elengedhetetlen, hogy mindenki tegyen kell a saját boldogulásáért, és ki kell tartani az álmok, vágyak mellett, míg el nem érjük a célt. A Polgárok Háza megálmodói sem várták a külső segítséget, addig csinálták, amíg végre nem hajtották, és nézzék meg: működik! - hangsúlyozta, hozzátéve, az intézmény valódi közösségi térré vált az évek során.

Csatasorban a sereg

László Tamás beszédében felidézte a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás utáni reggelt, amikor „Orbán Viktor a vert sereget fél óra alatt újra csatasorba állította, és megmutatta, mi a teendő”. A Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a kormányfő által 2007-ben írt könyv – az Egy az ország című mű – alapozta meg a választási sikert. László Tamás ezzel összefüggésben megjegyezte, az alkotás véleménye szerint egyszerre „összefoglalás és kilőtt nyíl”.

 

Album a Kárpát-medencei népművészetről

A rendezvényen bemutatták a Kárpát-medencei magyar népművészet című albumot is, amely a Polgárok Háza  azonos elnevezésű rendezvénysorozatának első három évét foglalja össze. A sorozatban 2012 májusáig huszonegy tájegységet mutattunk be, érintve mind a nyolc trianoni utódállamot – emelte ki Sigmond Bertalan, az estek főszervezője. A kötetben ezeket a vidékeket ismertetik a szerzők, hasznos információkat közölnek a helyi magyar közösségekkel való kapcsolatfelvétel módjáról, valamint gyönyörű képekben mutatják be a Polgárok Háza-beli rendezvényeket, és ezen keresztül az egyes tájegységek népművészetét.

 

Közéleti forradalom

Tíz évvel ezelőtt több mint tizenegyezer polgári kör jött létre; valóságos közéleti forradalom volt ez akkor – emelte ki Hende Csaba. Mint mondta, a polgári oldalon álló emberek a rendszerváltás óta először érezték úgy, hogy össze kell gyűlniük.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, a békemenet is hasonló politikai jelentőséggel bír, mivel megfordította a politikai diskurzust. Úgy fogalmazott, ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországnak egy erős legitimációval rendelkező, a nép által erősen támogatott kormánya van. Megrendítő volt ez a kiállás, ez a demonstráció, amelyben hitet tettek azok mellett az értékek mellett, amelyek mentén munkálkodunk – fordult a hallgatósághoz.
Hende a polgári körök tíz éves történetét méltatva kiemelte Jókai Anna írónő szerepét, valamint Makovecz Imrét, akinek az otthonában jött létre a Szövetség a Nemzetért polgári kör.

 

Hit és tiszta szándék

Vannak olyan pillanatok, amelyeket az ember nem képes megérteni, felfogni hit nélkül – kezdte beszédét Balog Zoltán. Azon az estén és utána sokáig tudtuk és éreztük, hogy hitre van szükség – utalt az emberi erőforrások minisztere a 2002-es választási vereségre. A polgári körök megalakulásáról szólva kiemelte, a „a tiszta szándék talán közöttünk soha nem volt olyan tiszta, mint 2002 tavaszán és nyarán, amikor semmire nem számíthattunk, csak a saját belső erőnkre”.

 

Amikor nemzetről beszélünk, mindenkire külön-külön szükség van - emelte ki az összefogás fontosságát a politikus, példaként a Polgárok Háza megépítését említve, amit „eszköztelenül építettük”. Hozzátette: „minden közpénz a másik oldalon volt, és láttuk, ahogy magáncélokra használják; mi pedig a magánpénzünket használtuk közcélra”.Amíg a másik oldalt az érdekek tartják össze, addig minket az értékeink kötnek össze – húzta alá az emberi erőforrások minisztere.

A rendezvényen virágcsokorral köszöntötték Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt, aki augusztus 20-án munkásságáért átvehette a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

Az est zárásaként ismét a zenéé volt a főszerep: a Monarchia Szimfonikus Zenekar tagjai léptek a színpadra, akik ízelítőt adtak Johann és Richard Strauss műveiből.