Maróth Miklós: Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk
Maróth Miklós: Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk
2018. március. 13., 23:00

A Polgárok Háza Európa védelmében című előadássorozatának második állomásán Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Bevezetőjében kiemelte, hogy az iszlámban nincs központi tanítóhivatal, a vallás értelmezése egyénileg történik. Látott olyan felvételt az Iszlám Állam tevékenységéről, amelyben egy fegyveres teherautókat állított meg, kiszállította a sofőröket és megkérdezte, a reggeli imában hány leborulás van? Az egyik hármat mondott, a másik négyet, erre lelőtték őket, ugyanis kettő lett volna a helyes válasz. Nagyon kevés ismerettel rendelkeznek tehát a saját vallásukról, s nem az istenükkel való kapcsolatuk problémás, hanem maga a kultúra, amely ezen a talajon létrejött.

Polgári Szilvia írása a Polgár portálon

Némi ízelítő az iszlám kialakulásáról


Mohamed a VII. század elején hirdette meg az iszlámot, amelyet Gábriel arkangyal közvetítésével isteni kinyilatkoztatásként kapott. Miután Mekka lakosai ezt nem fogadták el, menekülni kényszerült Medinába, védtelenné válva a követőivel együtt. Medinában más törzsek éltek, akik védelmezték tagjaikat, miközben Mohamedék egyfajta definiálhatatlan tömeget képeztek. Ekkor szervezte meg közösségét, de vallási, nem pedig vérségi alapon, s a törzsi társadalomban szokásos jogokat és kötelességeket rótta annak tagjaira. Az iszlám az első pillanattól kezdve egy vallásilag definiálható törzsként, illetőleg politikai közösségként működött.

Mohamed szerződést kötött a medinai zsidó törzsekkel, amely szerződés szövegét szokás metaforikusan Medinai Alkotmánynak nevezni. E lényeges dokumentum tartalmazza azon alapelveket, amelyek később a muzulmán társadalom működését szabályozzák majd, ilyen például a dzimmi-státusz megállapítása is. A muszlimok megvédik azokat, akik nem iszlámhívőként élnek köztük, cserébe a dzimmik kötelesek együtt harcolni velük, ha a szükség úgy kívánja. Három zsidó törzs is élt Medinában, akik mindig elmentek Mohameddel harcolni, de attól függetlenül, győztek-e, vagy sem, a háború végére írmagjuk sem maradt a területen.

Az iszlám a vérbosszú intézményét is kötelező érvényűnek tartja, ha egy muszlimot megölnek, mindegyiküknek harcolni kell a gyilkos ellen, gondoljunk csak a dániai karikatúrákra, amelyek kigúnyolták a Prófétát – a muszlim világ egy emberként tiltakozott! Ha összevetjük tehát a saría szabályait e rendelkezésekkel, láthatjuk, hogy hetedik század eleji arábiai, többségében törzsi szokásokról van szó, amelyek kinyilatkoztatás révén isteni törvény rangjára emelkedtek, s ezek váltak az iszlám vallás törvényeivé.

 „Aki tehát belép az iszlámba, az lényegében nem tesz mást, mint a hetedik század eleji, isten háta mögötti Arábiának a viselkedési szokásait és életmódját vállalja, anélkül, hogy tudna erről.”

Ezzel szemben mi, keresztények


A keresztény kultúra gyökere a Római Birodalomig nyúlik vissza.  Res publica est res populi, azaz az állam a nép ügye, mondta Cicero, de népnek csakis olyan embercsoportot nevezhetünk, amelyet egy közös jogrend és a kölcsönös haszonszerzés lehetősége köt össze. A Római Birodalomban ugyanis számtalan nép élt, akik különböző nyelveket beszéltek, különböző vallásuk volt, egyedül a római jogrend tartotta össze őket. Egy amerikai is az Alkotmányára büszke, de bennünket is az köt össze. Az európai kultúra alapja tehát nem a vallás, hanem a jogrend, s ez azt jelenti, hogy nemre, vallásra, nyelvre való tekintet nélkül mindenki, aki a jogrendben egyetért az állam polgára és e szerint is viselkedik. Amellett hasznos kíván lenni, megvan a társadalmon belüli feladata, amelyet ellát, hozzájárulva ezzel a társadalom egészének a boldogulásához. Ez a dimenzió az iszlám világából teljes mértékben hiányzik.

  „Fontos dolognak tartják a sztoikusok annak megértését is, hogy a természet oltotta bele a szülőkbe a gyermek iránt való szeretetet, ebből a kezdetből indul ki és magyarázható meg az egész emberi nem közössége.” – írta Cicero a sztoicizmusról, amely a római filozófia alapját képezi.

A római állam által kialakított jogrendünk mögött tehát fellelhető a természet rendje is, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat. Ez pedig azt jelenti, hogy Európában a természeti törvénynek és az emberi törvénynek összhangban kell lennie.

Polgári Szilvia riportja a Polgár Portálon ide kattintva olvasható>>


Fotók a rendezvényről itt>>

Videóösszeállítás az előadásról itt>>