A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja

1989 óta minden év január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, arra emlékezvén, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és látta el dátummal a Himnusz kéziratát. 

A megzenésítésére kiírt pályázatot Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyerte meg, állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel. 

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész fogalmazta meg 1985-ben: „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.

A Polgárok Háza idén e jeles napot másnap – Január 23-án –ünnepli meg, Pósa Zoltán József Attila-díjas író, költő önéletrajzi nagyregényének bemutatásával.