Csákányi László kiváló karakterszínész, sokoldalú jellemábrázoló művész volt, drámákban és vígjátékokban egyaránt otthonosan mozgott. A főiskola elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött. A háború hamar megszakította ezt a felfelé ívelő pályakezdést. Több éves hadifogság után 1948-ban tért haza. Ezután játszott többek között az Ifjúsági Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Petőfi, illetve a Jókai Színházban. Közel egy évtizedig a Vígszínház tagja volt, ahová Várkonyi Zoltán hívta a sikeres művészt. Évekkel később, mikor úgy érezte, nem foglalkoztatják eléggé, maga mögött hagyta álmai színházát. Ezt később erősen megbánta. A József Attila Színház következett, majd haláláig a Vidám Színpad vezető művésze volt. Művészi ars poeticája a nézők iránti végtelen tiszteletről szól, amikor ezt írja: „Ennek a pályának az a trükkje, hogy jól kell játszani. A emzetiben, a Vidám Színpadon, sőt a legutolsó kabarészínpadon is. Csalni, a közönséget becsapni sehol sem szabad. Ilyen egyszerű.„
Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész
Szeptemberi rendezvényeink nem regisztráció kötelesek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!