Színházi kulisszák mögött: Berek Kati
Színház

Színházi kulisszák mögött: Berek Kati

| A belépés díjtalan, és regisztrációhoz kötött!
Jelentkezés
Színházi kulisszák mögött: Berek Kati

Egy szegény makói családba született, majd a város árvaházában nőtt fel. Nyolcévesen a szegedi színházban játszott gyermekszínészként, és tizenöt évesen már tudta, hogy színésznő lesz. A Színiakadémián a legendás Gellért Endre-féle osztályba került, ahol többek között Soós Imre, Horváth Teri, Psota Irén és Váradi Hédi volt az osztálytársa. 1952-től rögtön a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházhoz szerződött, az ország első társulatának tizennyolc évig volt a tagja. A minden újdonságra nyitott művész 1970-ben egyik alapítója a legendás 25. Színháznak. A színház formai megújulásokat kereső művészi programjával akkor az ország egyik első alternatív színházaként vált nevezetessé. Keményen dolgozott egész életében, sosem kímélte magát, egy szívroham, később egy majdnem végzetes agyvérzés szakította meg e csodálatosan ívelő pályát. Hihetetlen küzdelemmel még ezek után is visszatért a színpadra. Csodás orgánuma predesztinálta a versmondásra is, méltó prezentálója volt a magyar költészet remekeinek.

Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész

Jelentkezés

5 főnél nagyobb létszám esetén, kérjük telefonon jelentkezzen!