Garas Dezső, akit a publikum „a Garasnak” hívott, és ez ugyanúgy márkanév volt és lesz, mint „a Major”, „a Hofi” vagy „a Kállai”. Hetvenéves koráig hegyeket hordott el a hátán, színházi előadásokat, filmeket lehetett rá építeni. Garas nem véletlenül lett szabadúszó akkor, amikor ez még sem divat, sem kényszer nem volt. Örök elégedetlen, megrögzött zsörtölődő volt. Állandóan új utakat keresett, lázasan igyekezett hinni valamiben, aztán esetleg hamar kiábrándult, majd megint jött az új lelkesedés és a szinte menetrendszerűen érkező kiábrándulás, ahogy Ádám jár ismét és ismét Az ember tragédiájában.
Folyton folyvást keresett egy csapatot, majd egy másikat és megint másikat. Nemrég rátalált arra az égi-örök társulatra, akik között bizonyára a legjobban érzi magát. Az ő színes, izgalmas egyéniségét hivatott fölidézni a program.
Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész
