című könyvének bemutatójára.
A kötetet méltatja:
dr. Rétvári Bence
az EMMI államtitkára
A szerzővel beszélget:
Csűrös Csilla
rádiós- és televíziós újságíró
„2010-14 között, a Fidesz-KDNP szövetség kormányzásának első négy évében gyökeresen átalakult, megújult a köznevelés rendszere. Nekem adatott a megtiszteltetés és a szerencse, hogy a változásokat irányítsam. A folyamatot szokatlanul nagy, alig követhető sajtóvisszhang kísérte a kezdetektől fogva, amely nem nélkülözte a tévedéseket, a valószínűleg szándékos torzításokat, azaz hazugságokat sem, egészen a gyalázkodásig.
2014. április 6-án a Magyarország jövőjéért felelősséget érző és vállaló felnőtt emberek (akik elmentek a választásra) nagy többsége igent mondott mindarra, ami a négy év alatt történt. Vagyis jóváhagyták az oktatáspolitikánkat is. A Mit – Miért? című könyv megírására éppen ez a helyzet inspirált. Össze kívántam foglalni és megérttetni az Olvasókkal, hogy pontosan milyen intézkedéseket hoztunk (mit végeztünk el), és hogy mi volt és marad mindezzel a célunk (miért kellett megtennünk, amit tettünk).”
A kötet kedvezményesen megvásárolható a bemutató ideje alatt a helyszínen, egyébként a www.kairosz.hu honlap felkeresésével, vagy a Kiadó 1134 Budapest, Apály u. 2/D alatti helyiségében. Nyitva: hétfő – csütörtök: 9:00 – 16:00-ig, péntek: 9:00 – 14:00-ig