Civil Akadémia: Veszélyes idők
Közélet

Civil Akadémia: Veszélyes idők

| A belépés díjtalan, és regisztrációhoz kötött! Kérjük, regisztráljon a CÖF - CÖKA vagy a Polgárok Háza elérhetőségein!
Jelentkezés
Civil Akadémia: Veszélyes idők

Ez a címe Horváth József biztonságpolitikai szakértő legújabb könyvének. Egyre fenyegetőbb árnyak gyülekeznek Európa és benne hazánk felett. A kilátások nem bíztatnak semmi jóval, de azért talán történhetnek jó dolgok is. Bárcsak úgy járnának a csillagok! A Nyugat saját értékei ellen folytatja a háborúját, az Isten-haza-család hármas egységét ütemesen bontja le. Jól látni, ahogy az európai baloldal nem hogy nem gyógyult ki a bolsevik eszméből, de a nyugati felén láthatóan még elég jó bőrben van. Mi már köszönjük, nem kérünk belőlük, éltünk az eszmével közel 100 évet és rendesen megszenvedtük őket. Felismerjük a veszélyes játékait, 2010 óta megvédtük magunkat tőlük, de a hatásos ellenszerre még nem jöttünk rá. Épp ezért számolnunk kell a biztonságpolitikai veszélyekkel.

Házigazda – Dr. Csizmadia László

Moderátor – Szabó Anett

Vendég – Horváth József biztonságpolitikai szakértő – Alapjogokért Központ

Jelentkezés

5 főnél nagyobb létszám esetén, kérjük telefonon jelentkezzen!