„Nincs párja Tárkánynak tán az egész világon”

„Nincs párja Tárkánynak tán az egész világon”

„Nincs párja Tárkánynak tán az egész világon”

2014. február 1-jén szombaton „Nincs párja Tárkánynak tán az egész világon” címmel családi napot rendez a Néprajzi Múzeum, a Fekete-Körös völgyéből érkező vendégeink részvételével.

Dr. Kós Károly így ír Tárkányról: „nincs párja Tárkánynak tán az egész világon.” Látni kell a hagyományokat, a szokásokat, az embereket. A Néprajzi Múzeum most megmutatja Köröstárkányt a budapesti közönségnek: február 1-jén, szombaton családi napot tartunk a nagy sikerű Erdélyen innen - Alföldön túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón című kiállítás kapcsán. A program különlegessége, hogy aktívan közreműködnek benne a Fekete-Körös völgyéből, Köröstárkányból érkezett vendégeink. Velük közösen tartanak tárlatvezetést a kiállítás kurátorai: Gebauer Hanga, Granasztói Péter és Katona Edit. Grafikus üzenet címmel egész délután nyitott képregény műhelyt tartunk a nagyközönség számára.

A Kiállítás élőben elnevezésű programon a kiállításból kimaradt tárgyakat, és a helyszínen készült fotókat mutatják be a kurátorok és a helyiek. A napot egy különleges, zenés programmal zárjuk. Az érdeklődők a népdalok és népszokások mellett különféle kürtőskalácsokba is belekóstolhatnak.


Program:

14.00 – 15.00
Közel és távol
Kurátori tárlatvezetés a Fekete-Körös völgyi vendégekkel az Erdélyen innen - Alföldön túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón című kiállításban

15.00 – 16.00
Népszokások és népdalok a Fekete-Körös völgyéből
Köröstárkányiak zenés műsora

16.00 – 17.00
Kiállítás élőben
- ami a kiállításból kimaradt
- viselet rejtvényjáték
- tárgyak és fényképek az idő sodrában: beszélgetés a Fekete-Körös völgyiekkel
- köröstárkányiak viselet-bemutatója

17.00 – 18.00
Bartók nyomában Köröstárkányban és környékén
Gyűjtés élőben: a köröstárkányiakkal beszélgetnek és énekelnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai és hallgatói

 

Folyamatos programok:

14.00 – 18.00
Papírház, papírtelek, papírfalu
Óriás terepasztalon modellezünk. A kérdés: hogyan épült egy falu? Milyen gazdasági épületekre volt szükség egy telken? Saját készítésű papír makettek segítségével, Györffy István 1911-es néprajzi kutatásai alapján építünk egy Fekete-Körös völgyi falut, házakkal, csűrökkel, ólakkal. Az épület modellek vágással, ragasztással, színezéssel készülnek. A makett formák ötletadók, a saját fejlesztéseket és technikai újításokat elismerő oklevéllel díjazzuk!

14.00 – 18.00
Grafikus üzenet – Újrarajzolt kiállítás
Nyitott képregény műhely a nagyközönség számára
Egy múzeumi kiállításban sokféle látogató megfordul: érdeklődő és kedvetlen, rajongó és szenvtelen, lelkes vagy értetlen. Legyen szakértő vagy laikus, gyerek vagy felnőtt, egy biztos: mindenkinek van véleménye arról, amit lát. A vendégkönyv a szöveges üzenetek helye, mi most azonban ennél többet és izgalmasabbat kínálunk: a rajzolás lehetőségét!
Fekete Valér Sior rajzoló a Néprajzi Múzeum felkérésére megrajzolta a mini képregények első képkockáit, amelyek a kiállítás archív fotóihoz kapcsolódnak. Ezzel el is indult egy történet, aminek nem tudjuk a végét. Látogatóinkat kérjük, hogy folytassák úgy, ahogy szerintük ott és akkor megtörténhetett…

14.00 – 18.00
Szem s száj ingere
Kürtőskalács minden ízben
Különféle kiadványok árusítása
A programok múzeumi belépőjeggyel látogathatóak.


Györffy István 1911-es fekete-Körös-völgyi néprajzi gyűjtésének anyagából bővebb fotóválogatást valamint a területen gyűjtött gazdag viseletanyagot és használati tárgyakat mutat be a Néprajzi Múzeum március 16-ig látogatható, „Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón” című kiállítása.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!