Mindszenty-zarándoklat Máriaremetére

Mindszenty-zarándoklat Máriaremetére

Mindszenty-zarándoklat Máriaremetére

2007. szeptember 15-én, szombaton gyalogos Mindszenty Zarándoklatra kerül sor a Városmajorból Máriaremetére, a Szent Erzsébet Jubileumi Évben. A zarándoklat szervesen kapcsolódik a szeptember 16-án kezdődő budapesti városmisszióhoz, melyen külföldi vendégek is részt vesznek. A zarándoklat 8 órakor indul a Városmajorból, melyet dr. Udvardy György és Bíró László püspök urak, valamint Lambert Zoltán kanonok, plébános vezet. A szentmisét Máriaremetén dr. Erdő Péter bíboros úr 12 órakor mutatja be.

A zarándoklatot a Mária Rádió (FM 94,2) élőben közvetíti, így a közös énekbe és imában a közvetítésen keresztül be lehet kapcsolódni. Célszerű, ha a zarándokok URH vételére alkalmas rádiót hoznak magukkal. A tömegközlekedés zavartalan lesz. Így aki útközben elfárad, villamossal, majd busszal folytathatja útját Máriaremetére. Felhívjuk előre az autósok figyelmét, 8-12 óra között a Szilágyi Erzsébet fasorban és Hűvösvölgyi úton csak lassan tudnak majd haladni, mindkét irányban. Ha lehet, kerüljék el ezeket az utakat.