Eseménynaptár

Hétköznap 9-17 óra között, valamint rendezvények idején.
Telefon: 299-8050

Várjuk a támogatásokat

Rendelkezzen adójának 1%-áról!
Kattintson ide!
Bankszámlaszám:
10300002-20210799-00003285
(Szövetség a Nemzetért Alapítvány)


ÖltögetőÖltögető

Gyepü - A nemzeti könyvek boltja webáruház


Hazai Gondolat - Az első nemzeti könyves blog


Főoldal

Civil Akadémia

A Szövetség a Nemzetért Alapítvány által szervezett előadássorozat keretében a magyar tudományos és kulturális élet legjobbjai tartanak előadásokat a tudomány, közélet, társadalmi és gazdasági berendezkedés számos témakörében. Az eseménysorozat célja, hogy a hallgatókat a hétköznapi élet vitáiban is használható tudásbázissal és érvrendszerrel ruházza fel.
Az előadások kéthetente, mindig csütörtökön 18 órakor kezdődnek a Polgárok Házában, alkalmanként két előadót hallgathatnak meg.

Az Echo Televízió hetente, vasárnap 16 órától vetít egy-egy előadást.

A rendezvényeket az Echo Televízió Civil Akadémia címen sugározza.
Premier adás minden vasárnap 16.05-kor.
Az elmúlt fél évben elhangzott előadások megtekinthetők az Echo Tv honlapján, ide kattintva!

2012 őszi évad előadásai
A részletes programról és időpontokról Eseménynaptárunkban tájékozódhat!

2012. szeptember 17.
Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár:     Sztálin alkonya
Németh István egyetemi tanár:     Szovjet-német kapcsolatok a XX. század első felében
Faragó Laura, a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével kitüntetett népdalénekes, zenepedagógus:     A Baranyában élő moldvai csángók hit- és dallamvilága
Dr. Kubassek János geográfus, az édri Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója:     Magyarok öt világrészen - földrajzi felfedezők nyomában
Kóka Rozália  előadóművész és a Népművészet Mestere:     „Édes hazám mit vétettem?” – a bukovinai székelyek története Madéfalvától napjainkig
Wittner Mária országgyűlési képviselő, 1956-os elítélt:     Halott hősök és bűnös túlélők
Raffay Ernő: történész előadásai Magyarország 1938-1941 között lezajlott területi revízióiról
Raduly József fővárosi Fidesz-KDNP képviselő, Magyar Örökség-díjas zenész, a Magyar Kultúra Lovagja:     A Magyarországi Cigányság Társadalmi Helyzete
Bartos Mónika országgyűlési képviselő:     Világhírű ünnepeink az óceán túloldalán

2012 tavaszi évad előadásai
Ősszel új típusú programokkal folytatódik a rendezvénysorozat

2012. június 05.
Február 2.
Trianon és a szabadkőművesség    Dr. Raffay Ernőtörténész
Nemzet és irodalom    Szentmihályi Szabó Péter író

Február 16.
A kommunizmus bűneiről    Dr. Kahler Frigyes egyetemi docens, a Veszprém Megyei Bíróság kollégiumvezetője
Az igazsátgétel fordulatai 1989-2012    Dr. Zétényi Zsolt ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke

Március 1.
Kenderestől Estorilig - Horthy Miklós élete    Szakály Sándor    hadtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár
A magyar múlt, a jövő záloga    Dr. Bakay Kornél régész professzor

Március 29.
Ötágú síp     Szakolczay Lajos József Attila-díjas író, művészetkritikus
Az idősödés fenntartható egészsége    Prof. Dr. Iván László országgyűlési képviselő,
a Nyugdíj- és idősügyi albizottság elnöke

Április 12.
Kenderestől Estorilig - Horthy Miklós élete 2. rész    Szakály Sándor    hadtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár
„Angyali korona, szent csillag” - A magyar Szent Koronáról"    Pap Gábor művészettörténész

Április. 26.
Isten távolléte korunk legnagyobb kísértése    Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, irgalmasrendi szerzetes
Az  oktatás mint befektetés a személyiségbe és a jövőbe    Tőkéczki László történész

Május 10.
Trianon okai és következményei    Raffay Ernő történész
EU-s tagságunk: korlátok és lehetőségek    Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár

Május. 24.
Család, munka és ünnep    Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense
A magyar nemzetpolitika állapota napjainkban    Duray Miklós felvidéki író, politikus

Június 7.
Bölcsesség és hatalom – a Szent Korona üzenete     Pap Gábor művészettörténész
Médiaegyensúly, médiaetika és más mítoszok     Kiss Ulrich jezsuita szerzetes


Polgárok Háza Népfőiskola
2012

2012. január 26.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke meghirdette a népfőiskolák Kárpát-medencére kiterjedő programját. A Polgárok Háza csatlakozik a kezdeményezéshez, így elindítjuk a Polgárok Háza Népfőiskolát.

A Civil Akadémia is ennek részeként folytatódik.

 


Civil Akadémia - V. évad
2011-2012

2011. szeptember 15.

A Civil Akadémia idei évadában újra a tudomány és közélet legkiválóbbjai tartanak előadásokat.

Az őszi évad várható előadói:

Bábel Balázs    kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita
Kiss Gy. Csaba    József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, művelődéstörténész, egyetemi docens
Balogh László    a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium elnöke
Zombori Ottó    csillagász
Bíró Zoltán    irodalomtörténész
Birinyi József    népzenész, népzenekutató
Wittner Mária    országgyűlési képviselő, '56-os halálraítélt
M. Kiss Sándor    történész
Dr. Horváth János    az Országgyűlés korelnöke
Dr. Bőzsöny Ferenc     előadóművész, a Magyar Rádió főbemondója
Csatári Bálint    akadémiai kutató, egyetemi docens, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat elnöke
Lakatosné Sira Magdolna    Túristvándi polgármestere, országgyűlési képviselő
Juhász Judit    a Művészeti Akadémia sajtófőnöke
Lezsák Sándor    az Országgyűlés alelnöke


Új Civil Akadémia - IV. évad
2010-2011

2010. szeptember 09.

 

Az Új Civil Akadémia 2010-2011-es programtervezete ide kattintva letölthető.


III. évad
2009-2010

2009. szeptember 02.

 

Az eredetileg tervezett program ide kattintva letölthető, ebben azonban az év közbeni műsorváltozások nincsenek feltünteve! 


Az I. - II. évad műsora
2007-2009

2009. szeptember 01.


8 db összesen

Megközelíthető

Kattintson a részletekért!

Polgárok Háza
1089 Budapest Visi Imre u. 6.
Telefon: +36-1/299-8050
Telefax: +36-1/299-8061
Elektronikus levél: polgarokhaza@polgarokhaza.hu

Részletes információk

Galériák sokasága

Idősek Akadémiája – nem csak időseknek! Gyógytornászok előadása

Videók számtalanul

Erdélyi unitáriusok népművészete II. - Nagyajta

Erdélyi unitáriusok népművészete II. - Nagyajta



és a Szerencsejáték Zrt.