Eseménynaptár

Hétköznap 9-17 óra között, valamint rendezvények idején.
Telefon: 299-8050

Várjuk a támogatásokat

Rendelkezzen adójának 1%-áról!
Kattintson ide!
Bankszámlaszám:
10300002-20210799-00003285
(Szövetség a Nemzetért Alapítvány)


ÖltögetőÖltögető

Gyepü - A nemzeti könyvek boltja webáruház


Hazai Gondolat - Az első nemzeti könyves blog


Főoldal

NyitóoldalFriss hírek, aktualitások

Budapesten vendégszerepeltek a nagyabonyi hagyományőrzők
2017. március 29.
Fotó: parameter.skA Dunaszerdahely melletti község Csillagfürt elnevezésű népdalköre és citeraegyüttese Kiss Katalin vezetésével március 24-én Budapesten a Csallóköztől a Sokoróaljáig című műsor keretében lépett színpadra a Polgárok Házában. A rendezvény a Polgárok Háza igazgató asszonya, Trznadel Angéla és munkatársainak szakmai hozzáértését dicséri - írja a szlovákiai Parameter.sk hírportál.

"Kísérő programként a régi népi mesterségeket bemutató kiállításon az érdeklődők a csallóközi halászat történetével, az écsi fafaragók és a győri kékfestők munkáival ismerkedhettek meg a zsúfolásig megtelt előadóteremben. A tárlatot Olgyay Ede nagyabonyi nyugalmazott középiskolai tanár nyitotta meg a Nagy Iván etnológus által feldolgozott anyag alapján.

A népdalkörök fellépésének sorát az écsi Dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citerazenekar (együttesvezető: Farkas Márta) indította el népszokások felelevenítésével, őket követte a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes összeállítása csallóközi népdalokból. Nagyabony község rövid históriáját, ill. az ott született Bihari János cigányprímás életútját Moravek Ivett alpolgármester vázolta föl. A továbbiakban a nyúli Borbarát Dalkör (Farkas Katalin), végül a győrújbaráti Csobolyó Néptáncegyüttes (Putz Katalin és Jocha Balázs) lépett a közönség elé.

A szervezők és a csoportok a Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozat 49. estjével dr. Barsi Ernő emléke előtt tisztelegtek, jelen volt az egykori jeles néprajzkutató lánya, Barsi Hajna etnográfus.

A színpadi produkciókat étel- és borkóstoló követte: a látogatóknak legfőképpen az écsi keletlen krumplis lepény, a nagyabonyi rétes és a nyúli bor ízlett.

Kékfestő-termékeit kínálta a közönségnek Tóth Ildikó győri kékfestő.

A rendezvény a Polgárok Háza igazgató asszonya, Trznadel Angéla és munkatársainak szakmai hozzáértését dicséri."

Fotóink a rendezvényről ide kattintva>>

A cikk erdeti környezetében ide kattintva>>

Megközelíthető

Kattintson a részletekért!

Polgárok Háza
1089 Budapest Visi Imre u. 6.
Telefon: +36-1/299-8050
Telefax: +36-1/299-8061
Elektronikus levél: polgarokhaza@polgarokhaza.hu

Részletes információk

Galériák sokasága

Vass Lajos emlékest

Videók számtalanul

A homoródkarácsonyfalvi gyermeklakodalomról beszélgettek a Bonum Televízióban

A homoródkarácsonyfalvi gyermeklakodalomról beszélgettek a Bonum Televízióban



és a Szerencsejáték Zrt.