Eseménynaptár

Hétköznap 9-17 óra között, valamint rendezvények idején.
Telefon: 299-8050

Várjuk a támogatásokat

Rendelkezzen adójának 1%-áról!
Kattintson ide!
Bankszámlaszám:
10300002-20210799-00003285
(Szövetség a Nemzetért Alapítvány)


ÖltögetőÖltögető

Gyepü - A nemzeti könyvek boltja webáruház


Hazai Gondolat - Az első nemzeti könyves blog


Főoldal

A migráció buktató és következményei

Időpont: 2018-03-14 18:00

Helyszín: Díszterem


Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító dékánja előadásából megtudhatjuk, hogy a kulturális különbségek milyen problémákat rejtenek magukban.

maroth_miklos.jpg
Szó lesz arról a senki által nem említett aspektusról is, hogy a bevándorlók generációi milyen erős eszközt jelentenek a kibocsátó országok kezében arra, hogy befolyásolják a befogadó államok politikáját.

Ez az esemény egy négy részes előadás sorozat második előadása lesz.
A többi előadás időpontjai és témái itt láthatóak:

Március 7-én: Globális kihívások - nemzeti célok, Nógrádi Györggyel

Március 21-én: Az iszlamizáció veszélye, hova tart Európa? Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértővel

Március 28-án: Miért kell foglalkoznunk a politikai iszlámmal? Incze Nikolettával

A belépés díjtalan!

Csatlakozzon a Facebookon!

A migráció buktató és következményei - részletek a rendezvényről ide kattintva!>>

 

Vissza
Beszámoló

2018-03-14

 

Maróth Miklós orientalista, egyetemi tanár
Maróth Miklós orientalista, egyetemi tanár
Maróth Miklós orientalista, egyetemi tanár
Maróth Miklós orientalista, egyetemi tanár
Maróth Miklós orientalista, egyetemi tanár

 

Megközelíthető

Kattintson a részletekért!

Polgárok Háza
1089 Budapest Visi Imre u. 6.
Telefon: +36-1/299-8050
Telefax: +36-1/299-8061
Elektronikus levél: polgarokhaza@polgarokhaza.hu

Részletes információk

Galériák sokasága

Berecz András estje: mese a meséről

Videók számtalanul

Kassai Lajos volt a vendége a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének

Kassai Lajos volt a vendége a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének



és a Szerencsejáték Zrt.