Eseménynaptár

Hétköznap 9-17 óra között, valamint rendezvények idején.
Telefon: 299-8050

Várjuk a támogatásokat

Rendelkezzen adójának 1%-áról!
Kattintson ide!
Bankszámlaszám:
10300002-20210799-00003285
(Szövetség a Nemzetért Alapítvány)


ÖltögetőÖltögető

Gyepü - A nemzeti könyvek boltja webáruház


Hazai Gondolat - Az első nemzeti könyves blog


Főoldal

A Bukovinából Délvidékre települt al-dunai székelyek

Időpont: 2016-11-18 18:00

Helyszín: Díszterem, kiállítóterem


2016_1118Aldunai_szekelyek-640.jpg„Bukovina mit vétettem, hogy én benned nem élhettem…”

Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozatunk „A magyarság peremvidékei” c. évadában a gyimesi és moldvai csángókat, valamint az Al-Dunához, illetve a Dunantúlra települt bukovinai székelyeket látjuk vendégül. Novemberi estünkön a Kárpát-medence legdélebbi magyar települései közös műsorral mutatkoznak be. Őseiket 1883-ban társadalmi összefogással telepítették a Délvidékre, a hatalmas diadalmenetben hazatérő „derék székelyeket” minden állomáson újságírók hada lepte el, akik lelkesen tudósítottak útjukról. Az út végén magyar címerrel díszített, kivilágított töltéshez értek, s másnap a Duna-menti mocsarak között találták magukat. Földbevájt kunyhókban teleltek ki sokan, és végtelen nagy nehézségek árán építették fel falvaikat: Hertelendyfalvát, Sándoregyházát és Székelykevét.  

A bukovinai székelyek mintakincse címmel az al-dunai székely hímzőkörök kiállítását méltatja: 
Kóka Rozália, a Népművészet Mestere, az MMA levelező tagja

 

„Szőttest hoztunk önmagunkról”

bukovinai táncok: székely, moldvai és „hétfélés” a székelykevei Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület és a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület hagyományőrző tánccsoportja előadásában

Muzsikál: Ifj. Varga József és zenekara

Közreműködnek: a sándoregyházi Bonnaz Sándor Magyar Művelődési Egyesület asszonykórusa és Lőcsei Antal mesemondó

Énekel Patek Kerekes Emília és három kisleány: Papp Lea, Szatmári Beáta és Szatmári Anna 

Az est végén hagyományos bukovinai édes és sós sütemények mellett kemencében sült házi kenyeret, házi készítésű sajtot és kolbászt, házi pálinkát, szeder- és málnabort kóstolhatnak.

Ajánlott hozzájárulás: 500Ft

facebook-csatlakozz6.png

Tekintse meg al-duna mentén készült filmünket!

 

Vissza

 

 

Megközelíthető

Kattintson a részletekért!

Polgárok Háza
1089 Budapest Visi Imre u. 6.
Telefon: +36-1/299-8050
Telefax: +36-1/299-8061
Elektronikus levél: polgarokhaza@polgarokhaza.hu

Részletes információk

Galériák sokasága

Vass Lajos emlékest

Videók számtalanul

A homoródkarácsonyfalvi gyermeklakodalomról beszélgettek a Bonum Televízióban

A homoródkarácsonyfalvi gyermeklakodalomról beszélgettek a Bonum Televízióban



és a Szerencsejáték Zrt.